Tájékoztató a balatoni pontyelhullásokról

A logikai lánc több esetben megszakad ugyan, aminek hangot is adtunk, de ez a hozzánk érkező, aggódó, esetenként vádaskodó levelek írói szerint csak mellébeszélés.

Akkor lássuk a tényeket, azaz „beszéljünk mellé”!

Az alábbi táblázatban 2016. évtől kezdve bemutatjuk az éves összesített, munkatársaink által összegyűjtött pontytetemek darabszámát. Külön jelöljük a tavaszi összesített elhullásokat, május 31.-i dátummal bezárólag. Ebből látható, hogy a tavaszi pontyelhullások 2017-től kezdve emelkedtek meg a szokásosnál nagyobb mértékűre (Az NBBH 2013-tól, az IBCC pedig 2015-től tart versenyeket tavasszal, illetve ősszel). Ez a dátum a későbbi hivatkozások miatt fontos. A 2016. évi elhullás jelentős része a nyári időszakra esett, ami vélhetően a KHV számlájára írható.

Tény, hogy az őszi versenyeket követően egyáltalán nem tapasztaltunk megnövekedett pontyelhullást. Ez azért fontos információ, mert például tavaly mindkét verseny egymást követően, ősszel került lebonyolításra (szeptember-október hónapokban), ettől függetlenül a tavaszi elhullás semmivel sem volt kisebb mértékű, mint az előző években, sőt: arányaiban nagyobb volt minden korábbinál (66%). Amennyiben a nem megfelelő beltartalmi értékű etetőanyag okozná a tavaszi elhullást, értelemszerűen ezt tenné az őszi versenyek során is, azaz ősszel is nagy számban jelennének meg a dögök.

A Balatonban élő pontyállomány vegetációs időszakban a saját testtömegének 4-10 százalékát forgalmazza napi szinten valamilyen tápanyag formájában. Saját vizsgálataim szerint ez az érték nyári időszakban tartósan 8-10 százalék szokott lenni.

Egy júliusban fogott 4,2 kg-os balatoni ponty bélcsatornája, és a belőle kinyert 380 gr. táplálék (zömében vándorkagyló)

Ha 1000 tonna ponty él jelen pillanatban a Balatonban, akkor az a mai napon kb. 50 tonna táplálékot fogyaszt el. Ennek jelentős része természetesen természetes táplálék (vándorkagyló, szúnyoglárva, egyéb bentikus, illetve planktonikus táplálékforma), és legfeljebb kiegészítő táplálékként jöhet szóba a horgászok által bejuttatott etetőanyag.

Felméréseink szerint a szabadidős horgászat során a Balatonba évente bejutatott etetőanyag mennyisége 2039 tonnára becsülhető.

A szabadidős horgászatok során felhasznált etetőanyag 46%-a szemes takarmány, 15%-a pellet és bojli, míg 39%-a dara formátumú.

A versenyhorgászat során felhasznált etetőanyag mennyiségéről a 2020. évi két nagy pontyfogó versenyeken végeztünk helyszíni kérdőíves felmérést.

Az évi két verseny során a Balatonba bejuttatott etetőanyag teljes mennyisége mintegy 48 tonna, amely érték töredéke a szabadidős horgászat során beszórt mennyiségnek. A felhasznált etetőanyag nagyjából fele szemestakarmány, a másik fele bojli és pellet formátumú volt. A tóban élő pontyok döntő többsége nem is találkozik ezen etetőanyagformákkal, tekintve a terület nagyságát és az ehhez viszonyított, bejuttatott etetőanyag viszonylag kis mennyiségét.

A szabadidős és verseny horgászatok összegzett éves etetőanyag bevitele a Balatonban így 2083 tonnára becsülhető. A vegetációs időszakban (március közepe-október vége), átlagosan napi 30 tonnával számolva összesen mintegy 6300 tonna táplálékot forgalmaz le csak a ponty a Balatonban. Természetesen igen jelentős a több ezer tonna egyéb hal (keszegfélék) táplálékfogyasztása is, és értelemszerűen az etetésnek használt táplálékformák jelentős részét ezen halak fogyasztják el. Azaz, amennyiben a bojli okozná a bajt, jelentős mennyiségű keszegféle elhullását is tapasztalnunk kellene. Ha összevetjük egy kifejezetten bojlis horgásztatásra berendezkedett vízfelületen (Palotás, Háromfa, Merenye, Maconka, stb.) történt etetőanyag felhasználást a Balatonéval, akkor könnyen belátható, hogy ezekben a tavakban élő pontyok táplálkozásában sokkal nagyobb szerepet tölt be (mindennaposnak tekinthető) ez a mesterséges táplálékforrás. Azaz, ha valóban a bojli beltartalmi értéke lenne felelős a halak elhullásáért, akkor ezekből a tavakból már régen kipusztultak volna a pontyok, és bezártak volna.

Akkor mi lehet a baj?

Hazánk tógazdaságaiban, horgásztavaiban, természetes vizeiben tavasszal a jelenleg legelterjedtebb megbetegedést és elhullást a ponty ödéma (POX, CEV) vírus okozza. A megbetegedést egy eddig még nem besorolt Pox, vagy himlő típusú vírus okozza, melyet először 1974–ben Japánban egy koi ponty állományban 80 % elhullással járó járványból származó halakból mutattak ki. Észak-Amerikába importált koi ponttyal hurcolták be, majd 2009-től Európa számos országának koi állományaiban is észlelték a fertőzést. 2012-ben az Egyesült Királyságban közönséges pontyban is megjelent, majd később egyre több európai országban koiból és pontyból is kimutatták a vírust. Az eddigi fertőzési kísérletek eredményei alapján pontyon kívül más halfajt, és az embert sem betegíti meg, viszont bizonyos halfajok vírus átvivő szerepe nem zárható ki. A betegség terjedése még nem teljesen tisztázott.

Hazánkban először 2015-ben mutatkoztak olyan jelek, melyek a vírus megjelenésére utaltak. Biztonsággal meghatározni csak 2016 második fele óta tudjuk, melynek eredményeként 2017 elején már számos tógazdasági és természetesvízi állományban (állóvizekben) kimutatták. Feltételezhető, hogy a szórvány elhullás folyóinkban a sodrás és a víz alatti akadók miatt észrevétlen marad. A fertőzés nem jár szemmel jól látható külső tünetekkel, elsősorban a kopoltyú lemezeken jelennek meg barnás, majd fehéres elhalt részek. A megbetegedett pontyok az aljzat fölött állnak, nem mozognak és nem is táplálkoznak. Általában az aljzaton pusztulnak el, így a víz felszínére csak később, a bomlási folyamatok előrehaladtával emelkednek, azaz víz felszínén úszó, agonizáló, élő egyedek begyűjtése szinte lehetetlen. Ezért is hívják másodlagosan ezt a betegséget koi álmos betegségnek is.

A vírus nem okoz hirtelen tömeges elhullást, naponta 5-6-10 darab hulla jelentkezik csak a víz felszínén, majd 2-3 napon keresztül nem észlelhető elhullás, melyet újabb 8-10 darab hulla megjelenése követ. Ez a szám a Balaton esetében természetesen más tartományban értendő, ahogy egy pár hektáros halastóhoz, horgászvízhez képest az állomány is sokkal jelentősebb össztömegét tekintve.

A fertőzés folyamata, a vírust hordozó egyéb halfajok, élőlények vagy eszközök (pl. haltartó) szerepe még nem tisztázottak. Még az sem tisztázott, hogy a vírus milyen hőmérsékleti tartományban betegíti meg a pontyokat. Gyakorló tógazdai, szakmai-, kutatói-, illetve állatorvosi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a vízhőmérséklet 13-14 C-ra történő melegedését követően jelentkeznek az első elhullott példányok. Mások szerint viszont a vírus 22-24 C-os vízhőmérséklet fölött már nem fertőz.

Mivel a vírus emberre nem veszélyes, abszolút fajspecifikus (ponty), így a fertőzött pontyok kifogásukat követően természetesen fogyaszthatók!

Mint a vírusokkal szemben általában ebben az esetben sincs lehetőség a közvetlen gyógykezelésre, a vakcinázás (azaz minden egyes ponty beoltása legyengített vírussal) pedig teljességgel kivitelezhetetlen. Klinikailag még nem igazolt, csak tapasztalat, hogy azok az egyedek, amelyek túlélték a fertőzést ellenállóvá válnak a vírussal szemben. Mindenképpen tisztázásra szorul, hogy a pontyok válnak ellenállóvá és a vízhőmérséklet csak hibásan lett összekapcsolva a rezisztencia kialakulásával (azaz a nyári meleg időszakkal), vagy valóban a magasabb vízhőmérsékletnek van gátló hatása.

Egy eddig fertőzésmentes vízterületre himlő vírussal fertőzött ponty állomány telepítése esetén először a nagytestű egyedek hullnak el, mert ezek ellenállóképessége vagy gyengébb, mint a fiatalabb egyedeké, vagy pedig egyéb fertőzésekkel (paraziták, baktériumok, gombák) koruknál fogva terheltebbek. Érdekes tapasztalati megállapítás, hogy a pikkelyes pontyok elhullása gyakoribb, mint a tükrös egyedeké. Ez a megfigyelés olyan vizekről származik, ahol a pikkelyes és tükrös pontyok nagyjából egyenlő arányban élnek (a Balatonon jelen pillanatban balatoni sudár dominancia van, a tükrös ponty ritka).

A ponty ödéma leírásával több cikk is foglalkozik, akit érdekel a téma, könnyen rákereshet az interneten.

Idei tavaszon minden eddiginél több ponty hullott el. Az összegyűjtött haltetemek becsült átlagtömege (zömében többé-kevésbé, illetve erősen oszló tetemekről van szó) kb 7 kg lehetett. Ez azt jelenti, hogy a begyűjtött 3500 db hal összesen mintegy 24,5 tonna kiesést jelent. Ha hozzávesszük azt a tógazdasági gyakorlatot, miszerint egy elhullott és fellelt halak számát megszorozhatjuk 5-10 darabbal, akkor a valós kiesés vélhetően sok-sok tonnával többre tehető.

Társaságunk tógazdaságai mentesek jelenleg a betegségtől, mert azokból csak kifelé megy hal, vásárlás évek óta nem történik. A természetes vizekbe azonban különféle úton-módon bekerül ennek ellenére is, különösen telepítéssel. Ezért is fontos egy tógazdának igen körültekintően eljárnia, amikor a telepítésre szánt pontyot beszerzi.

Szári Zsolt