informacio

HALÁSZATI ŐRSZOLGÁLAT A BALATONON   

 

 

Társaságunk a halgazdálkodásról és a hal védelemről szóló 2013. évi CII. törvényben, valamint azt egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről szóló 2012. évi CXX. törvényben foglaltak alapján látja el a Balaton, Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer I. ütem (KBVR-I.) déli része, a Keleti-Bozót csatorna (Pusztaberény és Buzsák tógazdaság közötti szakasz), valamint a Cigány csatorna halgazdálkodási vízterületek halászati őrzési feladatait. A teljes terület megközelítőleg 62.800 hektár. Csak a Balaton esetében 195 km partszakasz ellenőrzését kell megoldani. A területet szabdalttá teszi az is, hogy a szorosan vett Balaton területhez tartozik még több tíz kilométer, hosszabb-rövidebb befolyó szakasz, melyek például az ívási időszakokban követelnek fokozott figyelmet. 

 

 

A Társaság alkalmazásában – a vezetővel együtt – tizenöt fő halászati őr lát el szolgálatot. A halászati őrök a törvényi előírásoknak megfelelő képzettséggel rendelkeznek, a vezető halászati szakmérnök, több éves közigazgatási gyakorlattal. A szolgálatot lehetőség szerint járőrpárokban, heti vezénylés, illetve eseti kirendelés alapján látják el. A szolgálat szervezés során azt az alapelvet követjük, hogy lehetőleg ne legyen olyan időszak, amikor nincsen szolgálatban halászati őr.

Az utóbbi évek során az addig megszokott területi beosztást és szolgálatszervezést átalakítottuk, így például a KBVR-I. önálló státuszát megszüntettük, ellenőrzési feladatait a keszthelyi járőrpár és a halőrzési vezető látja el. Jelenleg halászati őreink hét parti régióban tevékenykednek folyamatosan. Ezek a régiók a napi munkavégzés szervezése és logisztikai indokok alapján lettek kijelölve. Egy-egy régió átfogó ellenőrzése során más területről is vezénylünk át halászati őröket, mellyel részint a területen folyamatosan szolgálatot teljesítő páros munkáját is tudjuk ellenőrizni.

A járőrpárosok rendelkeznek a szolgálat ellátásához egy-egy gépjárművel és motorcsónakkal. A területek sajátosságait figyelembe véve két Ford Ranger típusú terepjáró, négy Dacia Logan pick-up és egy Dacia Dokker gépjárművet használunk. A halőrzési vezető egy Dacia Duster típusú terepjárót használ. A halászati őrök nyolc motoros kisgéphajót (motorcsónakot) használnak. A halászati őrök által használt technikai eszközök (éjjellátók, hőkamerák, távcsövek, fényképezők) állományának folyamatos mennyiségi és minőségi fejlesztése állandó, évről évre áthúzódó feladat, mert a rendkívül nagy igénybevétel miatt gyorsan avulódnak. 

 

 

A halőrzési munka segítésére működtetjük a halőri bejelentő sms számot és e-mail címet. A bejelentő vonalakra érkező bejelentéseket maradéktalanul kivizsgáljuk. Igaz, hogy a bejelentők többször mást véltek látni, mint ami a valóságban történt. Ebből leszűrtük azt, hogy a halőrzési munka hiányosságait kritizáló megnyilvánulások egy része annak is köszönhető, hogy a horgászok egy része nem tudja megfelelően értékelni a vízen és vízparton látottakat. Ennek ellenére fontos az, hogy a segítő szándékú horgászok gyorsan juttathassanak el információt a halászati őröknek.

Fontos feladata halászati őreinknek a környezeti változások (pl.: halpusztulások, szennyezések, árvizek) figyelemmel kísérése és annak haladéktalan jelentése a Társaság vezetői felé. A nyári időszakban fontos feladat a tóhoz érkező vendéghorgászok segítése, tájékoztatása.

Hivatásos halászati őreink kiveszik részüket a balatoni haltelepítések lebonyolításában. Helyismeretük miatt már a tervezési munka során, az aktuális helyzetet figyelembe véve jelzik a telepítésre alkalmas helyeket. A telepítések során a Balaton parton fogadják a halszállítmányokat, segítik a kihelyezést, majd gondoskodnak a helyszín őrzéséről, míg a hal szétúszik a telepítés helyéről.

Jó együttműködést ápolunk a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányággal, melyet együttműködési megállapodással is megerősítettünk. Az év során többször tartunk átfogó akciót a teljes Balaton területén, illetve a vízirendészeti őrsök állományával halászati őreink gyakran látnak el közös szolgálatot, a bűnügyi osztály dolgozói pedig nagy segítséget nyújtanak az orvhalász elfogások során.

Megállapodásunk van a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesülettel, segítségüket igénybe vesszük az ívási időszakokban a befolyók őrzési feladatainak elvégzésekor, valamint a bűnmegelőzési munkában segítik szolgálatunkat.

A kora tavaszi időszaktól kezdődően kollégáink elvégzik a Balatonon megjelenő haltetemek begyűjtését is, melyeket két begyűjtő helyre szállítanak. A haltetem begyűjtés sajnos a május-szeptember közötti időben plussz feladatot jelent a halászati őröknek

Havranek Mihály

vagyonvédelmi és halőrzési vezető

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató