Őszi törpeharcsa gyérítés a Balatonon
2024. szeptember 29.
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a balatoni varasás törpeharcsa gyérítés legeredményesebb időszaka a szeptember végétől a tartós fagyok beálltáig terjedő időszak. Ha nem is ennyire, de jól fognak még a varsák a tavaszi felmelegedések alkalmával is, a nyári legmelegebb hónapokban azonban kevésbé, ráadásul az idegenforgalmi szezonban fogóeszközeink sokszor "útban vannak". Ezért a nyár folyamán csökkentett varsaszámmal dolgoztunk, a hangsúlyt idén is a merítőszákos ivadékgyérítésre fordítottuk. Erről a munkáról korábban már több videós anyagban beszámoltunk, ismétlésként annyit fontos leszögezni, hogy darabszámra vetítve toronymagasan ezzel a módszerrel lehet a legtöbb törpeharcsát eltávolítani a víztérből. Azon túl, hogy halőreink idén is kiemelt feladatként végezték az ivadékrajok kimerítését, 30 db erre a célra ideális szákot osztottunk szét olyan kikötőkben, ahol a helyi horgászok képviselője, illetve a kikötői személyzet vállalta annak felelősségteljes kezelését.
Az ősz beköszöntével tehát ismét a varsáké a főszerep, így teljes intenzitással zajlik a gyérítés a balatoni kikötőkben. Az előttünk álló héten a Keleti-Bozót-csatornára is kihelyezzük az ott ideálisan funkcionáló terelőszárnyas varsákat, a most zajló bojlis verseny után pedig a nyílt vízi varsázást is elkezdjük a tavalyi évhez hasonló technológiával.
A munkánkkal kapcsolatosan szeretnénk felhívni Mindenki figyelmét, hogy a varsákat kizárólag Társaságunk dolgozói kezelhetik, amennyiben rajtuk kívül bárki más hozzányúl egy ilyen fogóeszközhöz, orvhalászatot követ el, amely kirívó szabályszegésnek minősül, ennek megfelelően az elkövető a pénzbírságon túl több éves horgászattól való eltiltásra is számíthat! Kérjük továbbá a Kedves Horgásztársakat, hogy amennyiben nagy tömegben "összeállt" törpeharcsa rajt észlelnek, legyenek szívesek jelezni ügyfélszolgálatunk részére!
Ezeket a gyülekező, illetve "vermelő" csapatokat a helyi adottságok függvényében idén is igyekszünk elektromos halászgéppel és/vagy dobóhálóval megfogni.
A gyérítő munkánk eredményeiről az idén ősszel is megrendezésre kerülő Balatoni Horgászkonferencián számolunk majd be részletesen, illetve továbbra is igyekszünk videós tartalmakkal, élő bejelentekzésekkel tájékoztatni a horgász közvéleményt.
Az alábbi fotókon Bodó Iván kollégánk látható munka közben, amint épp törpeharcsa varáskat helyez ki a Siófoki kikötőben: