Mély fájdalommal búcsúzunk Gönczy Jánostól, Társaságunk egykori vezérigazgatójától

2024. április 18.

Rövid, méltósággal viselt betegséget követően, életének 84. évében elhunyt Gönczy János, Társaságunk egykori vezérigazgatója, aki 1993-tól 2002-ig vezette cégünket, miközben az emlékezetes tiszai ciánszennyezést követően (2000) Tiszai Kormánybiztos is volt. Személyében ismét egy ikonikus alakját vesztette el a hazai halásztársadalom.

Gönczy János 1939 augusztus 16.-án született Ungváron. Halászati pályafutását az OMMI Vízélettani Laboratóriumában kezdi, ahol Ribiánszky Miklós kutatási témájában, a Fonyód-Zardavári halastavak kísérleteinél dolgozik. Itt kerül először szakmai kapcsolatba a Balatonnal. Kísérleti munkája Kárpáthy Árpád vízkémikus tudományos kutató vezetésével 3 évig tartott (1959— 1961).

Ezt követően halász lesz a Balatoni Halgazdaság keszthelyi brigádjában, és részt vesz a harcsa táplálkozás-vizsgálatában. Később a Kisállattenyésztési Kutatóintézet munkatársa lesz Gödöllőn, és levelező úton elkezdi az agráregyetemi tanulmányokat.

1966-tól az Országos Halászati Felügyelőséghez kerül műszaki munkatársként. Itt Kővári József főmérnökkel sok kisebb (tsz) tógazdaság, holtágelzárás, egyéb halgazdasági létesítmény terve viseli nevét. Ők tervezték a siófoki angolnacsapdát is, amely egyedülálló, kitűnően működő halfogó létesítmény volt napjainkig (2022) Közép-Európában.

Ezután hét évet tölt a Felügyelőségen, ez alatt műszaki- természettudományos halászmérnök lesz. Főként a fogástechnika, a halászati építmények és a gépesítés ismereteiben mélyed el a halászati szakma mellett. Mestere lesz a hálókészítésnek, amelyet a balatoni és a szegedi halászoktól tanult meg. A halászszakma iránti tiszteletét és elkötelezettségét a szakmáról való mindennemű ismeret elsajátításának igénye jól jellemezte. 1973-tól a Halászati Termelőszövetkezetek Szövetségének természetesvízi agronómusa lesz. Itt a folyó- és állóvízi gazdálkodás mellett a halfeldolgozás is a témája. 1985-ben megjelenik legfőbb szakirodalmi műve, „Az angolna”, melyet Tahy Béla társszerzővel jegyez. 1987-től bekapcsolódik a magyar halászat brazíliai programjába. Az AGRO- INVEST kiküldöttjeként óriási brazil víztározók halgazdasági szaktanácsadója. Több vízterületen termelő halászatot honosít meg és irányít. Hazatérve 1991-től halászati magánvállalkozó, főként szaktanácsadással foglalkozik, így kerül kapcsolatba ismét a balatoni halászattal, amikor a halpusztulás okainak tisztázásához a természetvédelmi illetékesek szakértőnek kérik fel. 1993 szeptemberétől aztán vezérigazgatónak nevezik ki a Balatoni Halászati Zrt. élére. Programjának részei a balatoni és a kapcsolódó halastavi termelés színvonalának felemelése a 80-as évek teljesítményére, a halfeldolgozás reneszánsza, magasfokú kereskedelmi munka és a halász-horgász béke megteremtése volt a Balatonon.

Rengeteg személyes élményem, szakmai és nem szakmai egyaránt fűződik hozzá közös balatoni munkánk során. Rendkívül büszkén tekintett munkatársaira, szakmabeli kollégák előtt csak úgy illetett bennünket: az én csapatom. Erős kezű, de lojális vezető volt munkatársaival szemben. A Balaton, a hal és a halászat szeretete és tisztelete példamutató volt számunkra. 

Gönczy Jánost Társaságunk saját halottjának tekinti, emlékét örökké megőrizzük. Nyugodj békében, Vezérigazgató úr! 

 

Szári Zsolt

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató