Megkezdődött a X. NEMZETKÖZI BALATONI BOJLIS HORGÁSZVERSENY

2022. október 1.

Tegnapi nappal kezdetét vette a X. Jubileumi Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny.

A nulladik napon a csapatok regisztrációja után sor került az ünnepélyes megnyitóra, ahol Révfülöp polgármestere, Kondor Géza és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt is beszédet mondott.

A 113 csapat ezúttal is sorsolás útján tudta meg, hogy melyik helyszínen teheti próbára saját magát és csalijait a 190 órán át tartó versenyben, ami 30 Balaton körüli településen zajlik.

A verseny 2022. szeptember 30. 11:00 órától október 8. 9:00 óráig tart. A győztes a 10 legnagyobb hal összsúlya alapján derül majd ki, és idén csak a 9 kg-nál nagyobb halak számítanak majd a versenyben, így minden eddiginél nagyobb kihívások várnak a csapatokra.

A jubileumi verseny kezdő napján, szeptember 30-án reggel 7:00 órától foglalhatták el a csapatok a sorsolás útján megszerzett helyszíneket, a délelőtti órák jórészt a táborok kialakításával, a környezet felfedezésével telt.

A vízre szállással még várniuk kellett, ugyanis 11:00 órakor indult a 113 csapat számára a 190 órán át tartó kihívásokkal, életre szóló élményekkel teli verseny.

Az időjárás a verseny területének nagy részén kedvezett a pakoláshoz, a helyszínek feltérképezéséhez. Napközben a középső medencében adtak ki elsőfokú viharjelzést, ami a verseny szabályzata szerint arra kötelezi a résztvevőket, hogy vízre szállás esetén kettő ember tartózkodjon a csónakban. Ez a szabály egyébként az éjszakai horgászatra is vonatkozik a verseny teljes ideje alatt.

Este, 19:30 után akadtak horogra az első halak, volt olyan csapat, amely rövid időn belül kettő értékelhető halat is magáénak tudhatott már az első napon.

A verseny eredményeit az NBBH hivatalos weboldalán tudjátok nyomon követni, illetve érdemes ellátogatni a Facebook oldalukra, ahol élő bejelentkezésekkel, képekkel, összefoglalókkal várják a kedves érdeklődöket.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató