MEGJELENT A MAGYAR HORGÁSZ MÁJUSI SZÁMA

2024. április 22.

Megjelent a Magyar Horgász májusi száma. Ízelítő a tartalomból:

REKORDLISTA ÖSSZESÍTÉS 2023.

2023-ban 27 halfajból 1224 (2022-ben 25 halfajból 562 darab) rekordbejelentés érkezett, ez össztömegben 21 846,75 kg. Főbb halfajainkra lebontva: ponty 1021 db 18 610,96 kg, amur 58 db 1221,18 kg, csuka 17 db 151,03 kg, harcsa 12 db 700,62 kg, süllő 11 db 87,89 kg. Ez nem kis mennyiség, de jól tudjuk, hogy mindez a jelentősen megnövekedett számú bejelentések ellenére is a magyar vizeken fogott rekordok töredéke, ám a lehetőség továbbra is mindenkinek adott.

Szarka László - Új tórekord a Balatonon

Március közepén Török Mihály barátomra jó alaposan rámosolygott a szerencse. Történt ugyanis, hogy egy baráti társasággal szervezett évindító balatoni horgászat második éjszakáján jó pontyot akasztott, az eddigi legnagyobbat, amit a Balatonból fogtak. Misi ezt röviden úgy foglalta össze, hogy aznap éjjel jól álltak a csillagok, de azért kellett még néhány dolog a sikerhez. Hogy pontosan mik voltak ezek? Nos, a következőkben ennek igyekszem utánajárni, és a „titkokat” önökkel is megosztani. Számomra megtiszteltetés, hogy ezt én tehetem, mégpedig hosszú idő után újra és örömmel, a Magyar Horgász hasábjain.

Energo Team - Kis csali, nagy hal

A 2024-es horgászszezont a Törökbálinti Horgászparkban kezdtem. Szerettem volna megbizonyosodni arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kis méretű csalikkal.

Sztahovits Péter - Áradó vízben a ruganyvégről

Elképesztő változásokat élünk meg a klímánkban. Csak kapkodom a fejem, hogy mikkel lep meg aktuálisan az időjárás. Ezekhez a szokatlan változásokhoz az állatok is igyekszenek alkalmazkodni. 

Kovács Márk - Aranyar ér?

A májusi eső az utóbbi években szélsőséges időjárással társult. A Duna vízjárása, illetve vízállása is ennek megfelelően alakult, ami a parti pergetőket komoly kihívások elé állította. Az időjárás változásai miatt sokszor az uszonyosok húzták be a kéziféket, akár folyón, akár állóvízen kerestük őket. A csuka után a süllő és a balin tilalmi idejének felszabadulásával mégis önfeledten dobhattuk újra a műcsalikat, rávágások után áhítozva.

Szarvas Zoltán - Wobbleres május

Emlékszem olyan időkre, amikor egyáltalán nem horgásztunk süllőre májusban. A Tisza-tó hőskorában a süllőzés tipikusan őszi-téli móka volt, májusban inkább keszegeztünk vagy harcsáztunk. Ha néha mégis a tüskéshátúak után eredtünk, akkor hajnalonta élő hallal mártogattunk.

Szabó Bence - Methodozás az alapoktól

Manapság mindenki methodozik. Biztosra veszem, hogy hazánkban alig van olyan horgász, akinek ne lenne otthon legalább féltucatnyi kosara, néhány doboz csalija és pár zacskó mikropellete. A módszer – tetszik, nem tetszik – meghódította hazánkat.

Varga Vilmos Horgászat egy vulkán tövéven

Immáron harmadik alkalommal utaztunk az Andaman- és Nikobár-szigetek néven ismeret titokzatos szigetvilágba, hogy új területeket fedezzünk fel, valamint kifogjuk álmaink és vágyaink halait. Maga a szigetcsoport Burma és Malájzia közelében húzódik és 572 szigetből áll, de ebből csupán 38 szigeten laknak állandóan. 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató