Horgászikötő-átadás Balatonudvariban
2024. július 15.
Kiemelt jelentőséggel bírnak a Balatonnál azok a beruházások, melyek új csónakkikötők létesítését, vagy meglévők engedélyezését, bővítését, modernizálását célozzák. A csónakhelyek bővítése azért is kulcskérdés, mert a horgászturizmust leginkább behatároló tényező a horgászatra alkalmas szabad partszakaszok korlátozott száma. A parti helyek szűkössége miatt a nyíltvízi lehetőségek megőrzése és fejlesztése kiemelt prioritást élvez.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 2020-ban vette pártfogásába a Balatonudvari nyugati részén található csónakos horgászkikötőt, a helyi önkormányzattal közösen elejét véve egy esetleges magánosítási szándéknak. A megkötött vagyonkezelési szerződésnek köszönhetően évtizedes távlatban biztosítva van a horgászokat is kiszolgáló kikötő zavartalan működése.
A fejlesztési irányt 2020-ban az önkormányzattal partnerségben határozták meg. A részletes tervek elkészítését és több körös egyeztetését követően végül 2023. tavaszára adta ki az illetékes hatóság a létesítési engedélyt. Ezt követően már felgyorsultak az események: az építési, valamint a kapcsolódó hatósági egyeztetési folyamat végén 2024. júniusában kapta meg a használatbavételi engedélyt a kikötő. Az üzemeltetési feladatokat a Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület látja el, melynek tagjai – nagy többségben horgászok – izgalommal várták a hivatalos birtokbavételt.
Az összesen nettó 99 437 301 forintból megvalósuló fejlesztés eredményeként a kikötőmedencében két móló mentén kerültek kialakításra a csónakhelyek. A mólók egységes szerkezettel készültek, horganyzott acélcső cölöpökkel, acél tartószerkezettel és járófelülettel. A kikötői jelzéseket a bejárati csatornánál helyezték el, fényforrásaik napelemmel, akkumulátorral tápláltak. A kikötő szociális létesítményei a közeli Madách utcában találhatók. A költségekhez a MOHOSZ 50 000 000 millió forinttal járult hozzá, az üzemeltető Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület további 7 162 495 forintból oldotta meg az elektromos hálózat bővítését és a partrendezést.
A hullámzás és jég ellen védett kikötő bejárati csatornával csatlakozik a Balaton nyílt vízterületéhez, ahonnét horgász-szívet megdobogtató, vadregényes nádasöblök válnak elérhetővé nem csak a helyiek számára, ugyanis a kikötőben csónak bérlésre és sólyázásra is van lehetőség. Amelyeket érdemes is kihasználni, ugyanis a térség éppúgy ideális a nádi pontyozásra és csukázásra, mint akár az őszi nyílt vízi süllőzésre!
Nem elhanyagolható hozadéka a fejlesztésnek a balatoni nádasok védelme, ugyanis mára ezres nagyságrendben találhatóak horgászcsónakok a különböző ideiglenes, engedéllyel nem rendelkező „veszteglőhelyeken”, amelyeknek legális kikötőhelyekre terelése közös érdekünk.
Szári Zsolt, a BHNp. Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében szót ejtett arról, hogy a terület, valamint a hozzá szervesen kapcsolódó udvari süllőkeltető valamikor a halgazdálkodási társaságé volt, de ma már önkormányzati tulajdon. Még a korábbi polgármesterrel, Szabó Lászlóval fogtak össze, hogy megmentsék a kikötőt azok számára, akik eddig is használták és gondozták – tette hozzá.
Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke az átadóünnepségen úgy fogalmazott: „A horgászszövetség kiemelt célja a horgászat pozícióinak javítása, lehetőségeinek fenntartása és fejlesztése. Küzdeni fogunk minden partszakaszért, horgász- és kikötőhelyért. Kezdeményezésünkre a víziközlekedésről szóló 2000. évi XLII. törvény módosítása bevezette a halgazdálkodást támogató hajó és a horgászkikötő fogalmakat, melyeket igyekezünk majd tartalommal megtölteni. Mivel a leginkább korlátozó tényező a horgászatra alkalmas szabad partszakaszok csökkenő száma, ezért eltökéltek vagyunk egy nádasokat nem veszélyeztető, általános horgászstég létesítési és fejlesztési program mielőbbi indításában is.”
Elmondta továbbá, hogy már a Kormány előtt van a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát és az Országos Horgászturisztikai Hálózati Programot tartalmazó előterjesztés, amely elfogadása óriási előrelépést jelenthet a horgászok számára. A Program kiemelt figyelmet kíván fordítani a tervezett Balatoni Horgászturisztikai Mikrohálózat megvalósítására is. A tavaly októberben bemutatott Stratégiában olvasható tervek szerint a Balaton körül a keszthelyi mintaprojekthez hasonló horgászturisztikai centrumok jöhetnek létre. A „nagyberuházásokon” túl pedig a balatonudvarihoz hasonló kikötőfejlesztésekre, valamint horgászstégek és sólyázóhelyek létesítésére is nyílhat pályázati lehetőség.
Sötét György polgármester megköszönte a fejlesztésben közreműködők szerepvállalását, illetve kifejtette, hogy a korszerű, megújult kikötővel szebb és gazdagabb lett Balatonudvari, az új kikötőnek pedig nem csak a horgászok élvezhetik a hasznát.
Németh Zsolt, a megújult kikötő üzemeltetési feladatait ellátó Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület elnöke arról beszélt, hogy minden tagjuknak jutott kikötőhely, emellett céljuk fenntartani helyeket halőri csónaknak és bérelhető csónakok számára is, hogy „a településen lakók és nyaralók is élvezhessék a kikötő örömeit”.
A MOHOSZ támogatását ez úton is tisztelettel köszönjük!
A ceremónián készült képeket az alábbi lapozható galériában lehet megtekinteni: