A balatoni halőrzés 2021. évi mérlege
2022. január 12.
Nagyon sok körülmény befolyásolja a feljelentések számát, az időjárástól elkezdve, a Balaton vízszintjén át a társadalom pillanatnyi helyzetéig – gondoljunk csak a tavasszal még életben lévő éjszakai kijárási tilalomra. Sok esemény villan át ilyenkor az emberben, de nyilván nem írhatok regényt, így igyekszem a tényeknél maradni. A Társaság természetesvízi halgazdálkodási területe 62.800 ha, amely két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú.
Ezen a területen jelenleg nyolc halőr páros tevékenykedik általában párban, de természetesen előfordulnak olyan napok, amikor csak szólóban van szolgálat. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Az év során három halőrnek szűnt meg a szolgálati viszonya, amelyet rövid időre a szolgálati területek átszervezéssel, majd három új kolléga felvételével sikerült rendeznünk. Két új kollégánk mostanra rendelkezik a megfelelő képesítésekkel, egy új kollégánk pedig már megkezdte a képesítések megszerzését. Esetenként több, más területen dolgozó kollégát is át tudunk csoportosítani a balatoni halőrzés segítésére, mert a szükséges képzettséggel rendelkeznek. A szolgálat szervezésekor számos tényezőt veszünk figyelembe, ilyenek az évszakok és más időszakok sajátosságai (ívási időszakok, tilalmi időszakok, horgászok által kedvelt időszakok, fogási lehetőségek, előre jelzett időjárási körülmények), valamint a vízterületek aktuális horgász terhelése és a munkaidő szervezését befolyásoló jogi környezet. Az év során a MOHOSZ támogatásával és szervezésében, a szolgálat teljes állományát egységes ruházattal láttuk el, így a halőri szolgálatok országszerte azonos egyenruhával rendelkeznek. Folyamatosan frissítjük a halőri állomány technikai eszközeit, illetve akiket már ebben az évben ellenőriztek kollégáink tapasztalhatták, a horgászjegyek ellenőrzése is elektronikusan történik.Nagyon sok körülmény befolyásolja a feljelentések számát, az időjárástól elkezdve, a Balaton vízszintjén át a társadalom pillanatnyi helyzetéig – gondoljunk csak a tavasszal még életben lévő éjszakai kijárási tilalomra. Sok esemény villan át ilyenkor az emberben, de nyilván nem írhatok regényt, így igyekszem a tényeknél maradni. A Társaság természetesvízi halgazdálkodási területe 62.800 ha, amely két nagy tömbre különül el, a Balaton és a Kis-Balaton I. ütemre. Persze számos kisebb-nagyobb vízterület csatlakozik ehhez (Nyugati-övcsatorna, Hévíz-folyás stb.) és csak a Balaton partvonala 235 km hosszú.
Ezen a területen jelenleg nyolc halőr páros tevékenykedik általában párban, de természetesen előfordulnak olyan napok, amikor csak szólóban van szolgálat. A szolgálat rendelkezik páronként egy gépjárművel, kisgéphajóval és/vagy elektromos meghajtású csónakkal. Az év során három halőrnek szűnt meg a szolgálati viszonya, amelyet rövid időre a szolgálati területek átszervezéssel, majd három új kolléga felvételével sikerült rendeznünk. Két új kollégánk mostanra rendelkezik a megfelelő képesítésekkel, egy új kollégánk pedig már megkezdte a képesítések megszerzését. Esetenként több, más területen dolgozó kollégát is át tudunk csoportosítani a balatoni halőrzés segítésére, mert a szükséges képzettséggel rendelkeznek. A szolgálat szervezésekor számos tényezőt veszünk figyelembe, ilyenek az évszakok és más időszakok sajátosságai (ívási időszakok, tilalmi időszakok, horgászok által kedvelt időszakok, fogási lehetőségek, előre jelzett időjárási körülmények), valamint a vízterületek aktuális horgász terhelése és a munkaidő szervezését befolyásoló jogi környezet. Az év során a MOHOSZ támogatásával és szervezésében, a szolgálat teljes állományát egységes ruházattal láttuk el, így a halőri szolgálatok országszerte azonos egyenruhával rendelkeznek. Folyamatosan frissítjük a halőri állomány technikai eszközeit, illetve akiket már ebben az évben ellenőriztek kollégáink tapasztalhatták, a horgászjegyek ellenőrzése is elektronikusan történik.
Év | Szabályszegés | Horgászrendi szabályszegés | Rendőrségi ügy |
2014 | 229 | 68 | 15 |
2015 | 324 | 78 | 16 |
2016 | 330 | 82 | 2 |
2017 | 257 | 68 | 7 |
2018 | 273 | 39 | 11 |
2019 | 537 | 50 | 3 |
2020 | 1022 | 17 | |
2021 | 403 | 7 |
A szabályszegések típusait áttekintő táblázatban csak azok a szabályszegések szerepelnek, amelyekből legalább 10 intézkedés történt az évben és egy intézkedés akár több típusban is szerepelhet akkor, ha a feljelentett egyszerre több szabályszegést is elkövetett.
Az év során a legnagyobb számban előforduló szabályszegés idén az engedély nélküli horgászat lett. Ha összeadjuk az engedély nélküli és a területi jegy nélküli horgászatot, akkor a megdöbbentő 178 esetszámot láthatjuk.
A tavalyi év nyertes kategóriája - a megengedett horgászeszközöknél több készség használata – a harmadik helyre szorult vissza.
A jegyzőkönyveket áttekintve láthatjuk, hogy 49 esetben az ellenőrzött személy több szabályt is megsértett, ebből 7 esetben hármat is (ezek a számok az összefoglaló táblázatban is megjelennek). A feljelentett személyek közül húsz külföldi állampolgár volt. Elmondhatjuk azonban, hogy az elmúlt évben – köszönhetően a világjárvány hatásainak - lényegesen kevesebb külföldi horgászott a Balatonon. A tavaszi éjszakai kijárási tilalom kifejezetten érezhető volt a halőreink által az év során ellenőrzött személyek számában.
A horgászrendünk szerint, az ott megnevezett kirívó szabályszegések miatt, lehetőségünk van egyes szabályszegő horgászoktól hosszabb időre is megtagadni a területi jegy kiadását. Ebben az évben, december elejéig, 39 esetben éltünk ezzel a lehetőséggel.
A halőrök ebben az évben is elvégezték a Balatonon fellelt haltetemek begyűjtését. A munkát átszerveztük, egy páros egész évben pusztán ezzel foglalkozott, felszabadítva a többi halőr párost ez alól a munka alól. Így a halőrzés lényegesen hatékonyabb lett, a begyűjtött haltetemek számát tekintve a gyűjtés hatékonysága sem romlott.
Ez úton kollégáim nevében is kérem a Kedves Horgásztársakat, hogy 2022-ben is fordítsanak kiemelt figyelmet a "játékszabályok" betartására, ha pedig szabálytalanságot tapasztalnak, használják a halőri bejelentő sms számot, vagy e-mail címet!