A Balatoni Horgászrend változásai és más hasznos információk

2022. január 1.

Két jelentős enyhítés mellett csupán kisebb jelentőségű módosításokat hajtottunk végre a 2022-es Balatoni és a Behúzós Horgászrendben. Szokásainkhoz híven a változtatásokat ez úton mutatjuk be és meg is indokoljuk azokat. Továbbá az alábbi cikkben igyekszünk összefoglalni az új horgászév kezdetével kapcsolatos egyéb hasznos információkat is.

Mielőtt a horgászrendi változásokra rátérnénk, idén is szeretnénk informálni a Horgásztársakat a következőkről:

- a 2021. évre kiállított állami jegyek és az éves balatoni területi horgászjegyek 2022. január 31-ig érvényesek;

- a 2021. évre kiállított állami jeggyel időszakos (24, 72 órás, 10 napos) területi jegyeket lehet váltani még január folyamán;

- 2022. évre érvényes éves balatoni területi jegyet azonban csak az a horgász válthat majd, aki már 2022. évre érvényes állami jeggyel rendelkezik;

- a balatoni éves területi jegyek várhatóan január 10-től lesznek megvásárolhatóak.

- A fogási naplók leadási határideje 2022. február 28. Kérjük, hogy a naplókat összesítve, kitöltve legyenek szívesek leadni azon a forgalmazási ponton, ahol azt kiváltották, vagy ahol a 2022. évi állami jegyet váltani fogják. Társaságunk nem horgász egyesület, kérjük ezért nekünk ne adjanak le fogási naplókat!

A Balatoni Horgászrend és a Behúzós Horgászrend módosítási terveinket véleményezésre idén is megküldtük a Balaton körül érintett megyei szövetségeknek és horgász egyesületeknek, valamint a MOHOSZ-nak. A tervezett változtatásainkkal kapcsolatos ellenvélemény nem érkezett. A horgászrend egyéb rendelkezéseit érintően kaptunk néhány javaslatot, de azok 1-1 horgász vagy egyesület véleményét tükrözték. Olyan módosítási javaslat, amely szélesebb tábort érintett volna, nem érkezett.

Az alább becsatolt pdf fájl tartalmazza a 2022. évre érvényes Balatoni Horgászrend teljes szövegét.

Balatoni Horgászrend

A pirossal jelölt módosítások indoklását sorban haladva az alábbiakban fejtjük ki:

A 19., a 20., a 21. és az 59. pontok gyakorlati változást nem, csak a félreértések elkerülése érdekében hozott technikai módosításokat  jelentenek.
A 32. pontban olvasható áprilisi csónakos tilalom szövege jelentősen változott. Ahogy az északi parton korábban is létezett egy part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, eztán a déli parton is lehetőség lesz erre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a koronavírus járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban eszközölt eseti feloldásainkat.

Az alábbi térképrészleteken ábrázoljuk azon kíméleti területek határait, ahol továbbra is csak partról szabad horgászni. A horgászrend szövege a határokat pontosan jelöli GPS koordinátákkal.

 

33. pontban leírt ú.n. "csatornás tilalom" jelentősen enyhült. Korábban a Nyugati-övcsatornán a Kéthelyi-hídtól, a Keleti-Bozót-csatornán pedig a "Bambi-hídtól" délre eső szakaszokon általános tilalom volt érvényben, az említett hidak és a Balaton között pedig szabadott horgászni, de pontyot és harcsát megtartani tilos volt. Az új szöveg szerint látható, hogy az általános tilalom csak a Keleti-Bozót-csatornán marad meg, de ott is lényegesen délebbre tolódik a tiltott terület határa. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem marad védelem nélkül a ponty és harcsa. A jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalom mindkét befolyón továbbra is védi őket. (ponty: május 2. - május 31.; harcsa: május 2. -június 15.)

Tehát ahogyan a korábbi években sem, úgy 2022-ben sem fogjuk feloldani a pontytilalmat a balatoni befolyókon.

A Behúzós Horgászrend változásai


A behúzós horgászrend egy új ponttal bővült és négy pontját módosítottuk. Mind a két jellegű változás főként halvédelmi célokat szolgál, továbbá az utóbbi időben gyakran felmerült kérdésekre adnak kielégítő válaszokat.

Új Horgászrendi pont:

"1.7. Amennyiben közvetlen vízparti ingatlanon kirívó horgászrendi szabályszegés történik, a behúzós horgászmódszer gyakorlása betiltható az adott partszakaszt határoló pontos koordináták megjelölésével. "

A korábbi ellopott kapitális ponty esete miatt vezettük be ezt a horgászrendi pontot. Fő célja az, hogy ha felmerül, majd szabályszegés történik az adott helyen a módszer gyakorlása során, ráadásul több alkalommal, akkor az adott helyszínen a behúzós módszer gyakorlását betilthassuk. 

 Módosított horgászrendi pontok:

Behúzós horgászrend 2.6. pont:

"Elhagyós szerelék esetén ólomsúly használata tilos! Ólomsúly csak inline, vagy running-rig megoldással alkalmazható. Az oldalakasztós ólom fél-fix csúszós lehet, így csak esetleges szakadásnál hagyható el. Különböző ólom elhagyós lead clips-ek használata nem engedélyezett."

Sokaknál kérdés volt, hogy az ólomsúlyt milyen végszerlék rendszerekben szabad alkalmazni. A horgászrendi pontot módosítottuk úgy, hogy minden kérdésre kielégítő választ adjon. 

Behúzós horgászrend 2.13. pont: 

"A behúzós horgászok a szabad vízparti közterületeken (nyílt strandokon) egymás mellé közvetlenül nem táborozhatnak le. A dőlőbója körül 40 méteres sugarú körben, illetve a bója és a part által határolt 80 méter széles területen más behúzós horgász nem horgászhat. (Lásd a lenti ábrát.)  Legközelebb, oldalirányba 40 méterre lehet a következő behúzós horgász annak érdekében, hogy parti dobós módszert alkalmazó is tudjon horgászni. A magánterületeken (kempingek, vízparti ingatlanok) a helyi területhasználati szabályzatnak megfelelően ülhetnek le egymás mellett a behúzós horgászok."

Külön felhívjuk a figyelmet a behúzós kisfüzetben (mellékletben) és a honlapjainkon található ábrára, ami pontosan mutatja azt, hogy egy behúzós horgász mekkora területet fedhet le a vízen és a parton, illetve mekkora távolságban ülhet le mellé a szintén behordós módszert gyakorló társa.

Behúzós horgászrend 3.4. pont:

"A csónakból történő fárasztást követően a fogott pontyot fotózás céljából a partra szállítani az alábbi módokon szabad:

a) A horogszabadítás után a pontyot a szákkal együtt a vízben hagyva szabad vontatni, olyan módon, hogy a hal feje a haladási irányba nézzen.

b) A horogszabadítás után a pontyot a szákból merev falú matracra fektetve és azt folyamatosan friss vízzel locsolva szabad szállítani.

c) a parthoz érkezést követően a halat kizárólag úszó mérlegelőbe téve szabad a vízparton elhelyezett merev oldalfallal rendelkező pontybölcsőbe átvinni. Tehát a merítőhálóban lévő halat úszómérlegelő használata nélkül a vízparti bölcsőig átvinni, vagy abban megemelni, mozgatni szigorúan tilos!"

Ehhez a ponthoz egy kiegészítést tettünk halvédelmi célból (c). A merítőhálóban „emelgetett” hal könnyen megsérülhet, pl. faroktörés, uszony beszakadás. Ezek elkerülése miatt bővítettük az említett pontot.   

A bővüléseket és változtatásokat pirossal jelöltük a csatolt dokumentumban.

 

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató