VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja

2024. március 22.

Hagyományosan március 20-án tartották a Halak Napját, ezúttal ismét a Balatonnál. A Magyar Országos Horgász Szövetség és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. rendezvényén immár harmadik alkalommal jutalmazták a halőröket. A területi és országos illetékességű halőri kinevezések mellett átadták a címzetes vezető halőri címeket és az „Év halőre” elismerést.

A Halak Napjának elsődleges célja a halak népszerűsítése, mert a szövetség megítélése szerint még ma sem mindig kapják meg a társadalomtól azt a figyelmet, amelyet jelentőségüknél fogva megérdemelnének- mondta a Szent Miklós hajó fedélzetén tartott rendezvény köszöntőjében a MOHOSZ elnöke. 

Szűcs Lajos arról beszélt, hogy a horgászturizmus gazdasági szempontból komoly lehetőségeket jelent, például a balatoni horgászidény kitolásával a turisztikai szektorban komoly bevételek keletkezhetnek. Napjainkban több mint 800 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és számuk folyamatosan gyarapszik. Ők családjaikkal együtt jelennek meg a vendéglátásban, hiszen több napra jönnek, szállást foglalnak, fogyasztanak a vendéglátóhelyeken. 

Dérer István az Országos Horgász-szervezeti Központ (OHSZK) főigazgatója elmondta, hogy a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia alapján a következő hetekben a szakállamtitkárság kormányelőterjesztést készít elő. A végleges változat elfogadása előtt újabb társadalmi egyeztetés következik, majd reményeik szerint annak elfogadása után még az idei év első felében a forrásbiztosítás is megtörténik.

A magyar tenger horgászatának fejlődéséről beszélt Nagy Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője is, aki kiemelte: az elmúlt tíz évben megduplázta a jegyértékesítésből származó bevételét a társaság – az 512 millió forintról 1,2 milliárd forintra nőtt. 

Társaságunk vezérigazgatója, Szári Zsolt házigazdaként a balatoni halállománnyal kapcsolatban megemlítette az érzékeny halfajok telepítését, közöttük az általa legnagyobb sikernek tartott menyhal újrahonosítását.  A program hat éve indult és a visszajelzések alapján az elsőként telepített példányok már 80 dekagramm körüliek és az egész Balaton területén megtalálhatók. Reményei szerint hamarosan 2-2,5 kilogrammos menyhalak is lesznek a tóban.

 

A rendezvény eseményeit élőben lehetett nyomon követni a MOHOSZ youtube csatornáján: 

VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja – Magyar Országos Horgász Szövetség élő közvetítése 1. rész

VIII. Halak Napja és III. Halőrök Napja – Magyar Országos Horgász Szövetség élő közvetítése 2. rész

 

A VIII. Halak Napja programjának részeként Tihanynál, egy kompról látványtelepítés zajlott, amelynek keretében négy tonna háromnyaras, fogható méretű pontyot telepítettek a szakemberek a Balatonba.

A látványtelepítésről készült képes beszámolót ide kattintva lehet megtekinteni.

 

Külön öröm számunkra, hogy az Év halőre díjat társaságunk hivatásos halőre, Kiss István vehette át.

A róla készült videót hamarosan közzétesszük oldalainkon.

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató