Tavaszi tilalmak a Balatonnál

2023. március 1.

A mai napon kezdetét vette az általános ragadozóhal fogási tilalom a Balatonon és vízrendszerén. Ennek apropóján számba vesszük a tavasszal esedékes tilalmakat.

A mai napon országszerte életbe lépett a balin, a süllő, a kősüllő és a sügér fajlagos fogási tilalma (a csukáé pedig már február 1. óta tart). A Balatonnál azonban nem csak megtartani tilos ezeket a halfajokat, hanem rájuk horgászni is, erről rendelkezik a Balatoni Horgászrend 32. pontja, mely szerint „Március 1. – április 30. közötti időben csalihalat, halszeletet, műcsalit, bármely horgászhelyen (parton, stégen, vízi járművön, vízben állva stb.) tartani, azzal horgászni, továbbá süllőt, balint, csukát, kősüllőt és sügért megtartani TILOS!”

Április 1-től életbe lép a 33. pontban leírt, úgynevezett „csónakos tilalom”.  Amely szerint a pontosan meghatározott parti sávban szabad csak vízi járműből horgászni, és onnan is csak nappal, illetve csak békés halakra. Kivételt képez az említett pontban pontosan körülírt négy darab kíméleti terület, ahol kizárólag csak partról szabad horgászni! Akinek a kikötője ezen kíméleti területeken belül helyezkedik el és úgy dönt, hogy áprilisban mégis csónakkal indulna horgászni, kérjük hogy a lehető legrövidebb úton hajózva, a felszerelését összecsomagolt állapotban tartva érje el a legközelebbi, még engedélyezett térséget ahol már szabad horgásznia, illetőleg a visszafelé úton is hasonlóképpen törekedjen a félreértések elkerülésére. A cikk alján látható térképrészleteken ábrázoljuk azon kíméleti területek határait, ahol áprilisban csak partról szabad horgászni. A horgászrend szövege a határokat pontosan jelöli GPS koordinátákkal is. 

Mivel április utolsó két napja idén hétvégére esik, a süllő, a balin, a sügér és a csuka tilalma is április 28-án éjfélig tart. Társaságunk vezetősége idén is úgy döntött, hogy az imént említett, 32. és 33. pontban leírt tilalmakat a felsorolt ragadozók tilalmával együtt feloldja. Így tehát a „ragadozós szezon” április 29-én 00:01 perckor veszi kezdetét, ez a legkorábbi időpont amikor a műcsalis vagy a csalihalas felszerelést bevethetik a horgászok.

Sok kérdést kapunk az úgynevezett „besétálós módszer” kapcsán. Tavaly tavasszal jelentős enyhítésként lehetővé tettük ennek a módszernek a gyakorlását, nem csak a behúzós horgászok számára. Ezt a lehetőséget idén is fenntartjuk, az ideiglenes módosítás – ahogy eredetileg írtuk – továbbra is visszavonásig érvényes! Ugyanakkor kérjük a Horgásztársakat, hogy a besétálós módszernél is vegyék figyelembe a 33. pontban leírt kíméleti területeket, ahol áprilisban csak partról szabad horgászni. A pontos megfogalmazás es egyéb részletek az eredeti cikkben olvashatóak.

A pontytilalom feloldása kapcsán is sokan érdeklődnek, emiatt idén is leírjuk, hogy a már megszokott gyakorlat szerint évről-évre megkérjük az illetékes hatóságtól a tilalom feloldását. Amint megérkezik az erről szóló határozat, közzé fogjuk tenni honlapunkon, mindenesetre annyit leírhatunk, hogy semmi akadályát nem látjuk annak, hogy idén is működhessen a májusi pontyhorgászat…

 

Kérjük a Tisztelt Horgásztársakat, hogy amennyiben szabálytalanságot tapasztalnak, használják a halőri bejelentőt!

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató