Tájékoztató a balatoni halelhullásról

2023. április 21.

A balatoni halelhullásokat leginkább jellemző időszak a tavasz, amikor a felmelegedő vízzel egy időben nagyobb tömegben jelennek meg a legyengült, beteg vagy elöregedett halak tetemei.

Ezek egy része nem kerül szem elé, egy része pedig – az uralkodó széliránynak és áramlásnak köszönhetően – jobbára egy adott partszakaszra sodródik ki. Összegyűjtésük, eltakarításuk nagy feladatot jelent kollégáink számára, tekintve a 220 km-es partvonalat, valamint egyes helyeken a vízpart megközelítése is nehézkes. Ebben a munkában nagy segítséget kapunk kikötőmesterektől, strandüzemeltetőktől, valamint a helyi lakosoktól, amit ezúton is köszönünk! 

A tavaszi hónapokban gyakran megfigyelhetők a Lernaea-félékhez tartozó, parazitikus életmódot folytató copepoda rákok a dévérkeszegek testfelületén, a pikkelyekhez rögzülve. Ezek a Tracheliastes maculatus nőstényei. Az áttetsző rákok nehezen észrevehetők, de a megtapadás helyén apró vagy nagyobb vörös színű fekélyek alakulnak ki. A Balatonban a dévérkeszeg ívásával egy időben, május végén-június elején ez a bántalom menetrendszerűen megjelenik, azonban a kártétel (elhullás) mértéke az egyes években nem egyforma. A szokásosnál magasabb tavaszi vízhőmérséklet, valamint egy feltételezett gradáció hatására a tracheliastes-fertőzöttség is korábban, és a megszokottnál intenzívebben jelentkezhet. Szerencsére idén még nem találtunk fertőzött egyedet, a hűvös időjárásnak köszönhetően.

Csökkenő tendenciát mutat a busa elhullása. Érezhetően kopik ki a víztérből, újabban sem a tómederben, sem a befolyókon nem tapasztaltuk tömeges jelenlétét. Egyéb halfajokból ezen időszakban, április 20.-ig bezáróan az elhullás nagyon minimális szokott lenni, de a felmelegedés még csak most kezdődik.

Sajnos a ponty tavaszi elhullása néhány éve folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Tavaly több, mint háromezer darab elhullott pontyot gyűjtöttek be a kollégák, nagyjából húsz tonna tömegben (az egész évben elhullott busa tömege is ennyire becsülhető, de jóval kevesebb darabszámban). Jelenleg a legelterjedtebb megbetegedést és elhullást hazánk tógazdaságaiban, horgásztavaiban és a Balatonban is a ponty ödéma (POX, CEV) vírusa okozza. A megbetegedést egy himlő típusú vírus okozza, melyet először 1974-ben, Japánban mutattak ki koi ponty állományból. Ott a betegség 80 %-os elhullást okozott. 2009-től kezdve Európa számos országának koi állományában is észlelték a fertőzést. 2012-ben az Egyesült Királyságban, közönséges pontyban is megjelent, majd később több európai ország pontyállományából kimutatták a vírust. Hazánkban először 2015-ben mutatkoztak jelek, melyek a vírus megjelenésére utaltak. 2017-től kezdve pedig számos tógazdaságban és a természetesvízi állományokban kimutatták. A fertőzés nem jár szemmel jól látható tünetekkel, elsősorban a kopoltyú lemezeken jelennek meg barnás, majd fehéres elhalt részek. A megbetegedett pontyok az aljzat felett állnak, nem mozognak és nem is táplálkoznak. Többnyire az aljzaton pusztulnak el, azaz agonizáló, élő egyedek begyűjtése igen nehéz. Ezért is hívják másodlagosan ezt a betegséget koi álmos betegségnek.

Időarányosan idén több elhullott pontyot gyűjtöttünk, mint tavaly, de az elhullás a 14-16 fokos vízben fog majd a csúcs közelébe érni.

Az alábbi táblázatban az időarányosan begyűjtött haltetemeket soroljuk darabszámban.

 Elhullás április 20.-ig: 

Busa       Ponty    Süllő    Balin   Angolna   Keszeg

2022.                  42           25           0        19           9             0

 

2023.                  28          165          1         1            0            57

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató