Halőri szolgálati kutya akcióban!

2023. december 31.

Halőr kollégáink az év végén sem pihentek, mert a tapasztalatok szerint az éjjeli órákban a mólókon egyre többen és több süllőt fogtak. Az ellenőrzéseket négylábú társukkal, egy kereső kutya segítségével látták el.

Kollégáink szolgálatukat szombaton 22 óra körül kezdték meg és több déli parti kikötő ellenőrzése után, éjfél előtt 10 perccel érkeztek meg a balatonlellei mólóhoz. A tervük szerint a fogási naplók vezetésének pontosságát szerették volna ellenőrizni, hiszen az év vége előtt már többen is próbáltak takarékoskodni a éves halfogási kvóta darabszámaival, illetve a napi megtartható mennyiségnél több halat megtartani és azt éjfél után átírni a következő napra.

 

Még a mólón kifelé haladva állítottak meg egy horgászt, aki robogóval jött a parkoló irányába. A szokásos okmányellenőrzés közben a robogó első kosarában találtak két süllőt, amely a fogási naplóba szabályosan be volt vezetve. A halőrök kérdésére elmondta, hogy több halat már nem tartott meg.

 

Ez után kollégáink tájékoztatták a horgászt, hogy felszereléseit és a robogót speciálisan, halkeresésre kiképzett szolgálati kutyával fogják átvizsgálni, aki ezt tudomásul vette. A kutya, rövid keresés után, a horgász botzsákjában egy műanyag zacskóba csomagolva talált egy további süllőt, amely nem volt bevezetve a fogási naplóba, emiatt kollégáink eljárást kezdeményeztek a vétkessel szemben.

 

Új "halőrünknek" nem ez volt az első bevetése, igaz akkor a vízen tartózkodó vitorlásokat ellenőrizte és a tapasztalatok szerint a hajózást is remekül viselte. Terveink szerint a halőr szolgálati kutyával, változó helyszíneken, a következő évben már folyamatosan fogunk ellenőrizni, így horgászaink egyre többször fognak vele találkozni.

 

 

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket használunk. Adatkezelési tájékoztató