Tisztelt Bizományos Partnerünk!
Először is eredményes új esztendőt kívánunk Önnek! Kérjük, levelünket figyelmesen olvassa át, hiszen számos fontos, az Önök és Társaságunk munkáját is megkönnyítő, információt tartalmaz.
A 2. menüpontban megtalálja a bizományos jogviszonyról szóló tájékoztatónkat is, amely a bizományosok elszámolási kötelezettségeiről és felellőségéről rendelkezik.
1. Bízunk benne, hogy senkinek nem kerülte el a figyelmét, hogy lejárt a fogási naplók beküldési határideje. Az Önöknél leadott balatoni fogási naplókat legkésőbb január 20-ig szíveskedjenek megküldeni Társaságunknak.
2. Ahogy azt már honlapunkon is közzé tettük, sajnálatos módon három hiba került a 2012-es területi engedélyekbe illetve a fogási naplóba.
• Területi engedélyünk belső oldalán, a tilalmi idők felsorolásánál a ponty, a harcsa, valamint a márna, jász, paduc és szilvaorrú keszeg tilalmi idejének vége a jogszabályban szereplő VI. 15. helyett véletlenül VII. 15. lett. Az említett halfajok tilalmi ideje valójában a jogszabályban meghatározott ideig, VI. 15-ig tart.
• Az ifjúsági területi engedélyben hibásan szerepel a méretkorlátozással védett, naponta kifogható halak darabszáma. Ez esetben az engedélyen hibásan 2 darab szerepel, helyesen viszont a 14 és 18 év közötti horgászok a Balatoni Horgászrendben szereplő mennyiséget, azaz 3 darabot foghatnak naponta.
• A balatoni fogási napló nem tartalmaz olyan oszlopot, ahova a kősüllőt tudják bejegyezni a horgászok. Ha valaki kősüllőt fog, kérjük azt a fogási napló közepén, a kötés mentén található üres sávba vezesse be.
Kérjük Partnereinket, a felsorolt 3 hibára hívják fel a területi engedélyt vásároló horgászok figyelmét.
3. Javasoljuk, hogy ha arra lehetőségük van, a 2012-es balatoni területi engedélyeket – a megemelkedett postai költségeket figyelembe véve inkább – személyesen vegyék át székházunkban. Talán egyszerűbb lehet a jegyek átvétele, ha egy adott körzetben működő bizományos partnerek összefognak, és az igényelt engedélyeket egyvalaki veszi át Siófokon. Bárhogy is döntenek az átvétel módját illetően, az átvételt megelőzően legalább egy héten belül jelezzék horgászturisztikai részlegünkön, hogy mennyi jegyet igényelnek.
4. Felhívjuk figyelmét, hogy a balatoni területi engedélyekhez kizárólag a balatoni fogási napló társítható. Más szervezetek által kiadott fogási naplók nem mellékelhetők a balatoni horgászjegyhez.
Horgászegyesületi bizományosainknak ezen kívül még arra is szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a MOHOSZ által kiadott háromszektoros („országos”) jegyhez szintén kell balatoni fogási naplót adniuk, hiszen a balatoni fogást ezzel a jeggyel horgászóknak is a balatoni fogási naplóba kell bejegyezniük!
5. A jegyek kiadásakor a korosztályokra illetve korhatárokra vonatkozóan az alábbiakat vegyék figyelembe:
Gyerekjegy: gyerekjegyet 14 éves korig lehet váltani. Ezt a jegytípust addig az évig válthatja ki a gyerekhorgász, amelyik évben betölti a 14. életévét függetlenül attól, hogy a születésnapját az év melyik időszakában ünnepli.
Ifjúsági jegy: ifjúsági jegyeta 14-18 év közötti korosztály válthat. A felső korhatár tekintetében ezt a jegytípust akkor még kiválthatja az ifjúsági horgász, ha a jegyvásárlás évében tölti be a 18. életévét függetlenül attól, hogy a születésnapját az év melyik időszakában ünnepli.
65. életév feletti jegy: ezt a jegytípust attól az évtől válthatja ki a horgász, amelyik évben betölti a 65. életévét függetlenül attól, hogy a születésnapját az év melyik időszakában ünnepli. Vagyis a 65. év feletti jegyet már akár 2012. év elején kiválthatja az a horgász, aki adott esetben csak decemberben tölti be a 65-öt.
6. Az idei évtől Társaságunk új, „Balatoni területi-engedély árusító hely” felirattal ellátott matricákat juttat el Bizományos Partnereihez. Ezek a matricák nemcsak a jegyárusítás tényére hívják fel a horgászok figyelmét, de három nyelven arra is, hogy engedély nélkül tilos a Balatonon horgászni. A matricák kihelyezése kötelező, feltétele a bizományosi partneri viszony megtartásának vagy létesítésének.
Telefon: 06 84 519-644
| Nyitva tartás: | |
|---|---|
| Hétfő: | szünnap |
| Kedd –szerda: | 10:00–14:00 |
| Csütörtök: | 10:00–16:00 |
| Péntek: | 12:00–18:00 |
| Szombat: | 8:15 –12:15 |
| Vasárnap: | 9:15 –12:15 |
| - Jegyértékesítés | |
|
- SZÉP kártya elfogadás |
|
E-mail: ugyfelszolgalat@balatonihal.hu
Balatoni területi horgászengedély, már a horgásztavainkon is kapható!
Csak SMS küldésre!
06 30 350 33 33
e-mail:
halorzes@balatonihal.hu