Történelmi érdekességek

Album, 1952-ből:

A ponty mesterséges szaporítása

 

Halászélet a Balatonnál 1952-ben

Kiemelt partnereink

Pelsológia

Szári Zsolt blogja

 
Igencsak rövid levéllel és egy beküldött fényképpel "örvendeztette meg" Társaságunkat egy horgász.
A kihelyezett mesterséges ikrafészkeket ellenőrző halászhajók azt tapasztalták, hogy sok borókaágat fednek már ikrák, - tehát bizonyosan megindult a süllőívása a Balatonon.
Panaszos levelet hozott az elektronikus posta. Nyilvános válaszunkban szeretnénk eloszlatni a félreértéseket az angolnavarsákkal kapcsolatban.
Egy horgász a médiában tévesen megjelent hírek miatt érdeklődött Társaságunknál, hogy mikortól szabad süllőzni a Balatonon?
A tavaly novemberi, siófoki központunkban tartott fórumunkon - ahol a Balaton-parti horgászegyesületek közül 43 egyesület képviselője vett részt – a jelenlévők támogatták a balatoni horgászrendet, nem tettek megjegyzést az áprilisi tilalommal kapcsolatban. Az idei közvélemény kutatásunkon pedig (a FeHoVá-n, illetve a HIT csarnokban) a kérdőívet kitöltők kétharmada (66,21%) a jelenlegi, vagy annál szigorúbb szabályozást felvető lehetőséget választotta. Az utóbbi időben viszont két levél is érkezett, amely a Balatoni Horgászrend 5. pontjának megváltoztatását kéri.
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük dr. Molnár Attilának, a Veszprémi Elektromos HE. elnökének hozzánk eljuttatott levelét, valamint Füstös Gábornak, Társaságunk vezérigazgatójának rá adott válaszát. Úgy gondoljuk, a téma sokakat érdekelhet.
Egy horgász arról kért tájékoztatást, hogy a kiskorú horgászt felügyelő kísérő személy köteles-e ismerni a horgászatot szabályozó rendelkezésket?
„Mélységesen felháborítónak tartom a Somogyi Hírlap 2013. 02.09.-i számában a horgászok halértékesítésével kapcsolatos cikket”- írta egy horgász Társaságunkhoz küldött levelében. Érvei igencsak elgondolkoztatóak, így levelét változatlan formában közöljük.
Egy horgász a Balatoni Horgászrend 8. pontjának értelmezése kapcsán intézett kérdést Társaságunk felé.
Egy horgász az ügyben érdeklődött, hogy várható-e a 2012-es évhez hasonlóan meghosszabbított harcsatilalom, valamint lesz-e idén pontytilalom.

     

Ügyfélszolgálat

Telefon: 06 84 519-644

Nyitva tartás:
Hétfő:  szünnap
Kedd –szerda: 10:00–14:00
Csütörtök: 10:00–16:00
Péntek:  12:00–18:00
Szombat:  8:15 –12:15
Vasárnap: 9:15 –12:15
- Jegyértékesítés

- SZÉP kártya elfogadás

E-mail: ugyfelszolgalat@balatonihal.hu

 

Balatoni területi horgászengedély, már a horgásztavainkon is kapható!

Halőri bejelentők

Csak SMS küldésre!
06 30 350 33 33
e-mail:
halorzes@balatonihal.hu

Heti Halászati terv

Esemenynaptár