Történelmi érdekességek

Album, 1952-ből:

A ponty mesterséges szaporítása

 

Halászélet a Balatonnál 1952-ben

Kiemelt partnereink

Pelsológia

Szári Zsolt blogja

 
2013. május 16., 08:06
Példa nélküli történet: manapság már mindent lopnak? Még a halivadékot is? Legalább is megpróbálták a buzsáki keltetőből.
2013. május 15., 08:04
Az elmúlt hétről elmondhatjuk, kezdett beállni a tavaszi – vagy inkább kora nyári – fogás. A nagy ponty-dömping úgy tűnik elmúlt, de ez nem jelenti azt, hogy nem fognak halat a horgászok, talán a halfogó eldorádónak volt vége. De az idénynek megfelelő mértékben pontyok, keszegek, kárászok szépen foghatóak voltak – összesítette a halőri jelentéseket Havranek Mihály, vagyonvédelmi és halőri vezető.
2013. május 06., 11:15
A nyomtatott sajtó korában azt írtuk volna, még meg sem száradt a tinta az elmúlt hetek halőri tapasztalatainak közreadásán és már befutott az újabb. De a történet van annyira tanulságos, hogy azonnal beszámoljunk róla a nyilvánosság előtt.
2013. május 06., 08:15
Igazán mozgalmas hónapon vagyunk túl. Nemcsak a horgászok – akik remek élményekkel és csodás zsákmánnyal dicsekedhettek – hanem a halászati őr kollégáink is, akiknek óriási feladattal kellett megbirkózni, a halállomány védelme érdekében.
2013. április 26., 07:55
Három vasvillával szigonyozó orvhalászt értek tetten halászati őreink csütörtökön este a Kis-Balatonon.
2013. április 25., 07:24
Jogos igény a becsületes horgászok részéről: társaságunk halőrei ellenőrizzenek mindenütt a Balatonnál! Az elmúlt hetekben tapasztalt kiváló fogási lehetőségek ugyanis némelyekben gátlástalanságot szültek, mintha egyesek egész évi zsákmányukat most akarnák kifogni.
2013. április 24., 08:27
Folytatódik a tavaszi pontytelepítés a Balatonon. A múlt héten már kihelyeztek 50 mázsányi kétnyaras pontyot, csütörtökön pedig várhatóan újabb 100 mázsával gazdagodik a tó halállománya.
2013. április 23., 13:48
Fényképen is megörökítették halászati őreink a vasárnap éjjel lefülelt rabsicok zsákmányát. Az orvhalászok az ívásra készülő gyönyörű, feszes pocakú pontyok és a köröttük lebzselő szép harcsák között arattak. A halak – sajnos – nem élték túl a háló szorítását.
2013. április 22., 12:04
Öt darab 10 kilós pontyot és két szép harcsát fogtak hálójukkal a rabsicok, de ők maguk is csapdába kerültek. Halászati őreink tetten érték őket, és a két rabsic végül a zalakarosi rendőrségen kötött ki.
2013. április 22., 08:23
A kihelyezett mesterséges ikrafészkeket ellenőrző halászhajók azt tapasztalták, hogy sok borókaágat fednek már ikrák, - tehát bizonyosan megindult a süllőívása a Balatonon.
2013. április 20., 07:24
Továbbra is kiváló fogási eredményekkel kedvez a Balaton a pecásoknak. Olyan sűrű halrajok járnak a partközelben, hogy ezekben a napokban könnyen megfoghatja mindenki az engedélyezett mennyiséget.
2013. április 18., 14:59
Továbbra is nagyon sok hal és nagyon sok horgász van a balatoni befolyó vizek környékén. A fogási esélyek rendkívül jók, ugyanez sajnos nem mondható el a horgászok magatartásáról.
2013. április 15., 13:35
Társaságunk hivatásos halászati őrei, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársaival közösen az egész Balaton területére kiterjedő közös ellenőrzést végeztek 2013. április 13-án. Előző napon pedig orgazdákat is "megcsíptek" a rendőrök.
2013. április 11., 11:44
Kedves Horgásztársak! Aki eddig csak a számítógép előtt gondolkodott az elkövetkező pár nap programjáról, ne habozzon! Irány a Balaton! – buzdítja a halőri jelentések tapasztalatai alapján a horgászokat Havranek Mihály, társaságunk vagyonvédelmi és halőri vezetője. De a szabályok betartása halbőség esetén is kötelező!
2013. április 09., 13:46
Végre jó hírekkel kezdhetjük a heti beszámolót! A hét végére az időjárás a horgászok szempontjából is kedvezővé vált, a kellemetlen esős-szeles időjárás véget ért. Havranek Mihály, Társaságunk vagyonvédelmi és halőri vezetője arról is írt, hogyan fogadják egyes horgászok a fokozott ellenőrzést.
2013. április 04., 08:52
Az elmúlt hét időjárása nem kedvezett azoknak, akik szabadidejüket horgászattal szerették volna eltölteni. A téli időjárásban a vizek hőmérséklete is jelentősen lehűlt, ennek megfelelően a pár héttel ezelőtt még halaktól pezsgő befolyókban szinte megszűnt a hal mozgás.
2013. március 28., 08:14
Az elmúlt időszak – mondhatjuk - egyetlen kellemes horgászó napján (március 23-án) a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreivel közösen, a Balaton teljes területét átfogó ellenőrzést végeztünk.
2013. március 11., 07:27
A horgászok még lassan veszik birtokba a vizeket, ezzel ellentétben a rabsicok a lehető leggyorsabban térnek vissza a tavaszi vizekre. A Balatonba igyekvő patakok és csatornák bő vízhozama a halakon kívül a horgászokat és sajnos a rabsicokat is vonzza.
2013. március 07., 09:03
2013. március 6-án telefonos bejelentést kaptunk, hogy a hétfői hálószedésünk helyén újabb hálót helyeztek el. Hivatásos halászati őr kollégám ismételten átfésülte a Balatonvilágos előtti vízterületet. A legnagyobb megdöbbenésünkre, rövid hálókeresés után, egy 400 méter hosszú orvhalász hálót talált.
2013. március 06., 12:59
Mintegy 250 kiló hal pusztult el az orvhalászok – valószinűleg még a télen letett – hálójában, amit hétfőn találtak meg a halőrök. A hálószedés krónikáját Havranek Mihály, Társaságunk vagyonvédelmi és halőrzési vezetője írta meg.

     

Ügyfélszolgálat

Telefon: 06 84 519-644

Nyitva tartás:
Hétfő:  szünnap
Kedd –szerda: 10:00–14:00
Csütörtök: 10:00–16:00
Péntek:  12:00–18:00
Szombat:  8:15 –12:15
Vasárnap: 9:15 –12:15
- Jegyértékesítés

- SZÉP kártya elfogadás

E-mail: ugyfelszolgalat@balatonihal.hu

 

Balatoni területi horgászengedély, már a horgásztavainkon is kapható!

Halőri bejelentők

Csak SMS küldésre!
06 30 350 33 33
e-mail:
halorzes@balatonihal.hu

Heti Halászati terv

Esemenynaptár