Történelmi érdekességek

Album, 1952-ből:

A ponty mesterséges szaporítása

 

Halászélet a Balatonnál 1952-ben

Kiemelt partnereink

Pelsológia

Szári Zsolt blogja

 

Horgászat a Balatonon

Horgászni a Balatonon...
Nádöbölben, móló kövén?
Napfény csillog vad pontyodon,
majd holdsugár süllőd szemén!

(Bodó Iván)

 

 

  „Ül a horgász hosszú bottal, mint egy szobor, oly nyugodtan…” Akár a Weöres Sándor-i idézetben, úgy vár kapásra a horgász a Balaton-partján is. Közép-Európa legnagyobb tava a táj lenyűgöző szépsége mellett ígéretes fogási lehetőséggel várja a horgászokat.

Társaságunk, a Balaton halászati jogosultjaként is tevékenykedő Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. arra törekszik, hogy partner legyen a horgászturisztikai lehetőségek javításában. A Balaton ökológia egyensúlyának fenntartásáért felelős társaságként célunk a tó őshonos halállományának védelme és szaporítása, illetve egy olyan halállományi szerkezet és halsűrűség kialakítása, amely az évente a Balatonhoz látogató több tízezer horgász igényeit kielégíti.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a balatoni területi horgászengedélyek kibocsátójaként is igyekszik szem előtt tartani a horgászok igényeit és lehetőségeit. A jegyárak tekintetében hosszú évek után 2012-ben sikerült megállítanunk a folyamatos áremelkedést, és bízunk benne, hogy a gazdasági folyamatok az elkövetkező évben is lehetőséget nyújtanak az árak szinten tartására. Mindemellett a jegyeladásból származó bevételeink jelentős részét fordítjuk a nemcsak általunk, de sokak által - méltán - oly fontosnak tartott halőrzésre annak érdekében, hogy ezáltal is javulhassanak a tisztességes horgászok fogási lehetőségei.

Jer: nézd a Balatont ... - írta a magyar tenger szépségeit megéneklő versében Berzsenyi Dániel.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a niklai remete sorait folytatva arra buzdít, hogy a nézelődés közben váltsanak horgászjegyet, ragadjanak horgászbotot, és élvezzék a Balaton nyújtotta horgászélményeket!

Persze mi balatoniak jól tudjuk: az időjárás gyakran furcsa játékokat űz velünk. Azokra az esetekre, amikor a Balaton alkalmatlan a nyugodt horgászatra, jó szívvel ajánljuk a tó déli partjának több pontján fellelhető, szélvédett horgásztavainkat.

     

Ügyfélszolgálat

Telefon: 06 84 519-644

Nyitva tartás:
Hétfő:  szünnap
Kedd –szerda: 10:00–14:00
Csütörtök: 10:00–16:00
Péntek:  12:00–18:00
Szombat:  8:15 –12:15
Vasárnap: 9:15 –12:15
- Jegyértékesítés

- SZÉP kártya elfogadás

E-mail: ugyfelszolgalat@balatonihal.hu

 

Balatoni területi horgászengedély, már a horgásztavainkon is kapható!

Halőri bejelentők

Csak SMS küldésre!
06 30 350 33 33
e-mail:
halorzes@balatonihal.hu

Heti Halászati terv

Esemenynaptár