Rekordok versenye - véget ért a VI. NBBH

2018. Október 07. 20:27:18
Rekordot hozott a VI. Nemzetközi Balatoni Bojlis Horgászverseny idei nyolc napja, 18,4 tonna pontyot mérlegeltek, úgy hogy csak az 5 kg fölötti példányok számítottak bele a versenybe. Az őszi versenyek történetében soha nem könyveltek még el ilyen eredményt. Szamosi Attila, a verseny főszervezője a szombati, révfülöpi díjátadón Európa legjobb bojlis vizének nevezte a Balatont. 

A több mint kétezer hal között 13 húsz kg fölötti példány söpörte be az elismeréseket, köztük a verseny legnagyobb hala, egy 23,2 kg-os töves. Szép számmal akadtak még kapitális uszonyosok, száznál több 15 pluszos és kicsivel több, mint ötszáz 10 pluszos. A kifogott 2195 darab hal átlagsúlya 8,42 kg-ra nőtt, ami szintén rekord.  A legnagyobb mennyiséget kifogó csapat több mint 628 kilogramm felett teljesített, a legnagyobb horogra akadó ponty pedig 23,2 kilogramm volt.

A déli parton a marások adták jól a halat általában, de előfordult, hogy az említett oldalon akár 900 méteres távolságokat is meghorgásztak a csapatok. Ez a halak viselkedésének köszönhető, mert ilyenkor jellemzően a mélyebb részekre húzódnak. A versenyzőknek nagyon résen kellett lenni, mert gyakran már egy „árva csippanás” is kapást jelentett. Több csapat a hajrában már közvetlen a botok mellett töltötte az éjszakát, hogy minél rövidebb időn belül megkezdhessék a fárasztást.  

Balatonlelle térsége még soha egy versenyen nem adta olyan jól a halat, mint a mostani megmérettetésen.

Általánosságban elmondható, hogy a behúzáshoz ideális volt az idő, kétszer volt csak másodfokú viharjelzés amikor nem lehetett vízre menni. Ekkor a dobós peca került előtérbe, voltak csapatok, akik ebből is tudtak előnyt kovácsolni.

A verseny a végletekig kiélezett volt, amely nagyban köszönhető a változatos széliránynak. A végső sorrendet az utolsó órákig nem lehetett megjósolni,a szombati díjátadón végül a

GoldBlack Carp Team, a SRHU Carp Crew és a Northern Baits Team Hungary 2 állhatott fel a dobogóra.

További helyezések a verseny hivatalos oldalán, fotók az NBBH közösségi oldalán.