Kis horgászok nagy élményei

2018. Július 26. 14:29:39
A balatonszárszói Nádfedeles tónál tettek látogatást kedden a Hali-Hó gyermektábor ifjú horgászai. A húsz kisgyerek és kísérőik csodálatos környezetben töltötték a napot, volt részük horgász-, és gasztronómiai élményekben és tudásukat is gyarapíthatták a tóparti „természetismeret órán”.

A horgásztábort a Balatonakali és Vidéke Sporthorgász Egyesület vette szárnyai alá közel tíz esztendővel ezelőtt, társaságunk pedig évek óta együttműködik a szervezőkkel. Munkatársaink több ízben tartottak előadásokat az ifjú horgászoknak, bemutatták a tógazdasági munkát, idén pedig – a tavalyi évhez hasonlóan – a Nádfedeles tó partján nyújtottunk lehetőséget arra, hogy a megszerzett elméleti tudást gyakorlatba ültethessék.  

Fogási élményekben nem volt hiány ezen a délelőttön, gyakran görbültek a botok és kerültek szárazra egy-egy fotó erejéig a szebbnél szebb pontyok. Volt olyan kisgyerek, aki élete első halát itt fogta ki és olyan is, aki kilenc kopoltyússal járult hozzá a 95 darabos összfogáshoz.