Gyermektáborban jártunk

2019. Július 05. 13:35:25
Két napja kollégáink meglátogatták a Helikon HE keszthelyi gyermektáborát, ahol bemutató előadásokon túl haltelepítéssel is igyekeztek színesíteni az ifjú horgászok programját.

Az említett horgász egyesület vezetősége hosszú évek óta szervez horgásztábort elsősorban a kisiskolás fiatalok részére. A tábor ideje alatt halismeretet, horgászati szabályozást és számos gyakorlati tapasztalatot tanulnak a rájuk felügyelő felnőtt horgászoktól. Társaságunk részéről Bodó Iván halászati szakmérnök játékos környezetismeret óra keretében mutatta be a gyerekeknek a vizek élővilágát. A táplálékláncon végigjárva szó esett a planktontól a vízinövényeken és halakon át egészen az őket fogyasztó emlősökig. Ezzel párhuzamosan a csoport másik felének Hamvasi Miklós és Nagy Gábor horgászati bemutatót tartott a nagypontyhorgászat és a pergetés rejtelmeibe nyújtva bepillantást.

A gyerekek szemlátomást nagyon élvezték a programot, amelyet 90.000 db előnevelt ponty telepítésével zártak kollégáink.

A tábor szervezőinek munkáját ez úton is köszönjük!